Belszervi gyógyászat

A belszervek manuális kezelésének alapja dr. A.T. Still nevéhez fűződik, bár ő szinte alig hagyott hátra írásos formában kezelési leírásokat. De mint ahogyan az a klinikai tudományágaknál lenni szokott, idővel és a tapasztalatok gyarapodásával, a tudásalap is kibővül. A mai állás szerint az Osteopath terápia kiterjed a mellkas, a medence, és a has minden szervére.

Míg a strukturális problémák (pl. a tumorok) normál orvosi vizsgálatokkal viszonylag könnyen kimutathatók, addig a funkcionális problémák (mint pl. a hosszú ideje fennálló mechanikus feszültség) már nehezen dokumentálhatóak, viszont érzékelhetőek. A folyamatosan fennálló mechanikus feszültség a szövetekben negatívan befolyásolja a folyadékkeringést, tápanyagfelvételt, túlstimulálja az idegrendszert, terheli a test mechanizmusait. Ezzel ellentétben a feszültség kezelése serkenti az idegi kapcsolatokat, javítja a folyadék anyagcserét, tápanyagfelvételt, stb.

A belszervi működési zavar, az egymással összefüggő komponensek, (mint pl. a szalagok, fascia, nyirok és vérerek, idegi kapcsolatok), és a vázrendszer károsodott, vagy megváltozott működése. Közvetlen tünetek (pl. reflux betegség) és közvetett szimptómák jellemzik.

A belső szervek esetén az elsődlegesen érintett szövetek a járulékok. (Szalagok, hashártya, mellhártya). Az Osteopath gondolkodás alapvetése az, hogy a gyógyító először a legkomolyabb problémát keresi meg, és azzal kezd foglalkozni, és hagyja, hogy a test végezze a maradék munkát. Ilyen esetben, ha belszervi jellegű az elsődleges probléma, azzal kell legelőször foglalkozni.

Belszervi kapcsolatok - kattintson nagyobb képért

Belszervi kapcsolatok

Pl. az emésztőrendszer szervei annyira szoros kölcsönhatásban, illetve összefüggésben vannak egymással, hogy megbetegedéseik gyakorlatilag mindig komplex jellegűek. Egy szerv kizárólagos károsodása igen ritka.

Az emésztőrendszer leginkább sebezhető pontja a vastagbél mikroflórája. Itt van az a bizonyos „kályha” (hara) amelynél szinte az összes betegség kezdődik. (Ha a nyakon, vagy hónalj alatt találhatók lelógó anyajegyek, szemölcsök, akkor feltétlenül javasolt a vastagbél kivizsgálása, gyógyítása, mert a polipok leginkább így „mutatkoznak be”.)

GERINC ÉS KAPCSOLATAI

Különleges jelentősége van a hátgerinc területén a „testi” és a belszervi idegrendszer szoros kapcsolatának. Megvan ugyanis a lehetősége annak, hogy a gerinc és a mellkas testi működése, és a szív, keringés, a légzés és a felső hasi szervek vegetatív működése zavarja egymást.

A gyakorlatban leggyakrabban a szívpanaszok, és a C5-től Th4-ig terjedő csigolyaszakasz, ill. a megfelelő bordák izületeinek funkciózavarai közti összefüggést figyelhetjük meg. Ennek eredménye a mellkasi fájdalom tünete, amelynek különböző okai lehetnek:

A szívpanaszokként említett példák érvényesek más szervekre és szervrendszerekre is (főleg az emésztőrendszerre), ezért a gyakorlatban igen fontos ezeknek az összefüggéseknek az ismerete.

otitis media

A középfül vissza-visszatérő fertőzése (otitis media) a gyermekgyógyászok napi rutinjához tartozik. Olyan gyakori, hogy egyre többen tekintenek rá úgy, mint a növekedéssel járó normális folyamatra. Hagyományos kezelése antibiotikumok szedéséből, nemritkán a dobhártya felszúrásából áll. Mindezek mellet előbb-utóbb ismét kiújul, egyre gyakoribb gyulladásokat eredményezve. Tapasztalat szerint gyermekeknél leggyakrabban a cranio-szakrális rendszer keresztcsonti része akad el, valószínűleg egy, a születéskor elszenvedett trauma eredményeképpen:

Amennyiben nem külső betegségből adódik (pl. malária), Osteopáthiával sikeresen lehet akár egyetlen kezeléssel, végleg megszüntetni ezt az ördögi kört gyermekeknél.

BELSZERVI DIAGNÓZIS

A belszervi diagnózis a szállóigévé vált mondást „Az élet mozgás” veszi alapul. Két kapcsolódó struktúrát (pl. valamely belszerv, és a hozzá kapcsolódó gerincszegment) tapintunk finom nyomással, hogy gátoljuk és érzékeljük, ha a másik szerv azonnal csökkenő kötőszöveti feszültséggel válaszol. Ha ez történik, az érintett szervet kezelni kell. A felmérést tulajdonképpen annak megállapítására használhatjuk, hogy az adott probléma zsigeri-testi (viscero-szomatikus), test-zsigeri (szomato-viscerális), vagy zsigeri-zsigeri (viscero-viscerális) jellegű-e.

Ha az elsődleges probléma területe megvan, nagyszámú technikát alkalmazhatunk.