Köpölyözés

Köpölyözés

A természetgyógyászat egyik legérdekesebb, ma is használt ága a köpölyözés. Igen ősi gyógymód, szinte minden nemzet ismeri. Hazánkban is elterjedt volt, 1945 után azonban kitiltódott az orvosi gyakorlatból. Számos, fejlett egészségügyi kultúrával rendelkező országban ma is használják. Egy kínai közmondás szerint: Ami gyógyszerekkel gyógyítható, az a köpölyözéssel is.

Előnyei:

A köpölyözés, a reflex zónák ingerlésének egyik legerősebb módja. A gyakorlat során vákuumot hozunk létre a köpölyben, ez szívó hatásával vérbőséget okoz az adott területen. Ennek hatására lazulnak az izmok, és javul a terület vérellátása. Az e szelvényből kiinduló pozitív ingerek, hasonló pozitív elváltozásokat eredményeznek a zónához tartozó belszervekben is, javítva azok vérkeringését, anyagcseréjét.

A köpöly anyaga lehet: Szaru, bambusz, kerámia, de leginkább üveg. (Van kifejezetten köpölycsésze, de egy vizespohár is megfelelő e célra) Ebben jól láthatók a lezajló folyamatok, valamint könnyen tisztántartható. Különböző méretekben használjuk.

A köpölyöző csészéből a levegő eltávolítása mechanikus úton történik, pumpa segítségével. A hagyományos változatban, alkoholos vattát tekerve egy pálcára, s azt meggyújtva, a szájával lefelé fordított csészéből a lánggal elhasználjuk az oxigént, majd a csészét a bőrre helyezzük. A vákuum felszívja a bőrt.

Köpölyözés

A köpölyözés fajtái:

Köpölynyomok színei:

A csészék levételét követően ujjunkat ráhelyezve a bőrre, érzékelhetjük annak hőmérsékletét, amely lehet:

Köpölyözés gyakorisága:

Ez mindig a betegség ill. a panasz jellegéről és a szervezet állapotától függ. Általánosan elmondhatjuk, hogy amíg a köpöly nyomok észlelhetők, vagy láthatók, addig még tart a kezelés folyamata.

Kinek használ:

Alkalmazása rendkívül széles skálán mozog. A belgyógyászati zavaroktól kezdve, az izületi, és csont bántalmakig szinte minden esetben alkalmazható.

Ellenjavallatok:

Nem javasolt a köpölyözéses kezelés az alábbi esetekben: