Történelmi Áttekintés

Sollmannszerint bőséges történeti bizonyíték van arra, hogy már minden régi, fejlett kultúrában ismeretes volt az, hogy kéznyomással a fájdalmakat gyakran rövid időn belül meg lehet szüntetni. Minden korban voltak olyan gyógyító emberek, csoportok, akik ezt a tudást alkalmazták, és továbbadták. Egyiptomi, Távol-keleti szobrok bizonyítják, hogy a manuális terápia közel 5000 éve ismert. Több módszer, technika leírása is fennmaradt. Elmondhatjuk, hogy minden nép ismerte keleten, nyugaton, északon és délen is. A természeti népeknél leginkább a sámánok ismerhették a titkos fogásokat.
Egy jó csontkovácsnak kiemelt státusza volt. A kozákoknál pl., akár tábornoki rangot is kaphatott. Érdekes, hogy végignézve különböző népek történetein, szinte mindenhol a kovácsok ismerték és alkalmazták e gyógymódot. A kelták, germánok, skandinávok, ázsiaiak, de afrikaiak is a kovácsukhoz fordultak mozgási problémák esetén. Ahogy mindig is a borbély vágott eret, a magyaroknál is a kovács értett a foghúzáshoz és a csontrakáshoz, tehát ő volt a gyógykovács. E szavakból olvadt össze később a csontkovács szavunk.

GYÓGYÁSZATI VONATKOZÁSOK MÚLTBAN ÉS MA

A régmúlt időkben is több évet vett igénybe a csontkovácsok képzése. Meg kellett tanulniuk "látni" az ujjaikkal. Az ujjak érzékelésének finomítására cérnaszálat, és papírlapokat használtak. Az elején csak egy, majd mind több papírlapon keresztül kellett tudni kitapintani a cérnát. 30 lap után hajszálat tettek a papírok alá. Egy bizonyos lapmennyiség után ugyan képtelenség fizikálisan kitapintani a hajszálat, de ezzel a gyakorlattal elérték, hogy a tanuló ráérző képessége is kifejlődjön. Tehát a haladó tanonc akkor is meg tudta mutatni, hogy merre kanyarog a hajszál, ha fizikálisan nem is volt érezhető. (Az idők változtak, de a gyakorlat maradt. A mai modern iskolákban is alapgyakorlatként használják e módszert - keleten és nyugaton egyaránt. A tapintás-érzékelés kifejlesztése nélkül lehet valaki egyébként bármennyire is jó orvos, ebben a műfajban csak "fakezű".)
A vizsgafeladathoz egy kisebb zsákot, és egy agyagkorsót használtak. A zsákba rakott korsót, vagy edényt zsákostul a földhöz csapkodták, ami így összetört. A vizsgázóknak ezeket kellett kezükkel, "vakon" a zsákban összeilleszteni. Az idők folyamán a népi praktikákat behatóbban kezdték tanulmányozni, s ahogy gyarapodtak az ismeretek az anatómia terén, úgy finomodtak a technikák, pontosabbak lettek a diagnosztikai eljárások. Ez a tapasztalati ismeretanyag több, az akadémiai orvostudományon kívül álló gyógyító iskola körül kristályosodott ki.
A csontkovácsolás Európában a XVIII. sz. végéig teljesen elfogadott módszernek számított.

Továbbiak:


Keleti Gyógyítók

Nyugati Irányzatok

Koponya- és
Állati-Csontkovácsok